Ismét egy kis megálló következik, mert biza 28 lettem tegnap! Juhúúúú!
Mióta 13 éves koromban bekapott a naplóírás, mint terápia, minden születésnapomat egy kis drámai, érzelgős naplóírással zárom, melyben valamelyest számot vetek, hogy mi minden történt, és merre is tart az életem.
Arra gondoltam, ha már így belendültem itt… idén még ezt is megosztom. Akit érdekel, szeretettel invitálom...
Éves Hálakör
...azaz a 10 legjobb dolog, ami az elmúlt egy évben történt velem...
1. Régi barátságaim továbbra is virágoznak.
Mert rengeteg olyan van, mely bármerre megyek, bizony nem múlik el. Mint a vadvirágos balatoni rétek, minden nyáron várnak, függetlenül attól, hogy mennyi magot szórtunk el. Minden ilyen „ott folytatjuk, ahol abbahagytuk” kapcsolatért nagyon hálás vagyok, lelkemnek ők a bázis. Ha nem lennének, nem lehetne ilyen derűs az utam az ismeretlenben.
2. Új barátságokra leltem.
Ahogy mozgolódok a világban, azt veszem észre, hogy valójában áldás az, hogy mindig az épp aktuális Juli találhat számára megfelelő barátokat. Mivel életünk során folyamatosan változunk (legalábbis én elég intenzíven igyekszem), szerintem egészen egészséges, hogy különböző korszakainkban más és más társaságra vágyunk és (reméljük) lelünk.
Angliában megtaláltam azokat az embereket, akikkel a legtöbbet tudtuk most egymásnak adni. Ha öt éve találkozom velük, lehet, hogy elmegyünk egymás mellett, most pedig közös életfilozófiánk, helyzetünk és hobbijaink által egy igazán szerető közösséggé váltunk, melyben teljes volt az élet.
Ám olyan is volt idén, akivel hosszú évek maradtak ki, és megint egymásra találtunk. Ezek az élmények bennem azt erősítik, hogy: ny.u.g.i. Az élet összehoz és összetart mindenkivel, akivel éppen kell.
Egy idézet jut eszembe, mellyel először 16 éves koromban találkoztam, és már akkor nagyon tetszett… emlékszem, kiírtam a falamra. Ezek szerint régóta motoszkál bennem a kérdés, hogy hogyan is lehet ezt jól csinálni... Engem ez megfogott.
“Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán.
Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.”
Weöres Sándor: A teljesség felé
3. Éltem Amerika & Britannia szerte.
Nyissuk ki bármelyik naplómat: mindkettő régi nagy álmom. Mondanám, hogy akkor ez már pipa, de gyanús, hogy még nem végeztem. Épp most jöttem vissza Amerikába és már van is jegyem Angliába…
Ha hisszük, ha nem, a gondolat, hogy tulajdonképpen bármikor, bárhova költözhetek, bizony meglepően nyomasztó tud lenni így elsőre. Pláne valakinek, aki egy svédasztalnál is 20 perc gondolkodás után pánikjában leönt egy csokis muffint paradicsomos halszósszal. (Igaz történet, lehettem vagy 10, de nem sokat fejlődtem ezen a téren). Nekem speciel a végtelen opció sosem volt annyira felszabadító, mint egy limitált választékból biztosan tudni, hogy jól döntöttem...
Ám ebben az évben nem volt szükségem sok töprengésre... megtanultam magamrahallgatni. Húzott valamerre a szívem, mentem utána, és otthonokra találtam.
4. Egy Buddhista kolostorban landoltam.
Hálás vagyok mindenért, ami ott rám ragadt. Békésebb lélekkel szálltam tova 9 hónappal később, és sok mindent tanultam tőlük, ami már itt van, bennem: ha megbillennék, tudom mit kell tennem.
5. Rennnnngeteget táncoltam.
Swing, blues, shag, charleston… Mosolygok, ahogy ezt írom. Mennyi jó emlék! Határozottan az egyik legfőbb boldogságforrásom.
Akit ez kicsit is vonz, NE halogassa tovább. Minél hamarabb elkezdjük, annál több évünk van táncolni…. Megjegyzem, Sheffieldben volt egy 78 éves bácsi, akivel valahányszor táncoltam, egyszerűen megszűnt a világ. Mai napig reménykedem valami Benjamin Button féle csodában... Megyek is vissza megnézni, hol tart.
6. Berobbant a karrier!
Hálás vagyok az egészért. Mindenkiért, akit megismertem, és mindenért, amit tanultam. Karrier vándorutam idén kezdett el értelmet nyerni. Izgatottan várom, merre tovább, mi lesz mindebből...
7. Felfedeztem a House Sittinget.
Ezáltal végre tényleg Digitális Nomáddá válhattam.
Megnyílt a világ, rengeteg otthon vár rám.
8. Elkezdtem újra játszani.
Sheffield-i barátaimmal rengeteg időt töltöttem a közeli nemzeti parkban. Mindennapjaink része volt a természetjárás, akár egy hétköznap éjszakán is kiugrottunk egy holdsütötte sétára. Odakinn, a végtelen angol mezőkön kibukott belőlünk a legszabadabb énünk. Elkezdünk megint játszani!
Sétáról sétára egyre bomlottak a gátlások, és keltek szárnyra a vad ötletek.. ezerrel kreáltuk a jobbnál jobb improvizációs játékokat... (Mindig felírtam ezeket utána, egyszer talán illusztrálom & kiadjuk egy kis könyvben).
Olyannyira belendültünk, hogy még egy improvizációs társulatba is beléptünk együtt. Ott aztán tényleg szárnyaltunk…
Én nem gondoltam, hogy lelkemnek-szellememnek ennyit számítana ez... de most már látom mennyire sok játék kell nekünk ahhoz, hogy kizökkenjünk felnőttes szerepeinkből és gondolatvilágunkból.
9. Szerelmes lettem.
Nem is egyszer. Döbbenet, milyen könnyen jött ez idén. Nem tudom mit kerülgettem Angliát ilyen sokáig… ;) Tengernyi randevú, és néhány boldog románc éve volt ez…
Jó sok romantikus komédiát lehetett volna abból forgatni, amit idén lejtettem.
10. Semelyikből nem lett „semmi”.
Azt, hogy ez egy jó dolog, a romantik hullámok közepette nyilván abszolút nem látom be… csak mikor végre lehiggad a tenger egy-egy szép zárójelenet után.
Hálás vagyok a rengeteg szép emlékért, és iszonyatosan élveztem, amit idén nőként megélhettem, és aki ezekben a kapcsolódásokban lehettem. Nem mondom, párszor összezúztam a szívemet, de mindegyik helyzetből egyre több tapasztalattal és önismerettel léptem ki….
...és ezért vagyunk itt, nemde?
Amint ezeken gondolkodtam, fejemben a Kezdjetek el élni dallamát hallottam...
És boldoggá tett ezen gondolkodni, mert bár néha fájt, néha féltem…
azt érzem, idén végre minden szempontból éltem.
Szülinapomat egyébként az alábbi hegy lábánál töltöttem, Washingon államban. Kirándulós, tábortüzes, sátrazós móka volt, de még egy jó kis szóló pataki „nimfa-fürdőzés” is becsúszott. Ejj, de jól éreztem magam...
Adtam magamnak két hét szabit, csurgok lefelé Amerika nyugati partján. Már Oregonból, egy Portland-i hostel tetőteraszáról írdogálok éppen.
Természetesen forr bennem egy beszámoló erről a roadtripről, és mindenről, amit ebből a zseniális műfajból tanulni lehet. Ám mivel zömében a vadon mélyén fogok kempingezni, gyanús, hogy csak 10 nap múlva, Kaliforniából jelentkezem.
Addig is mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy ha szülinapos, ha nem…
írja le a 10 legjobb dolgot, ami az elmúlt évben történt vele. Az ilyen gyüjtögetések meglepően döcögősen indulnak nekem is, de aztán belendül és ámulok.
Ha nem állunk meg örülni annak, amit elértünk...minek szaladgálunk?
Sok sikert!
Comments