Tehát landoltam New Yorkban… illetve Newarkban… ami, mint kiderült, NEM mindegy. A térképen annyira nem tűnt messzinek (mondjuk ezzel én néha befürdök) de gyakorlatilag egy másik állam. Nem akadtam fel ezen kerek egy éve, mikor ezt a jegyet átfoglaltam… Gondoltam, majd megoldom, ha ott leszek.
Hát volt mit megoldani...
Este 11-kor landoltam, és elég hulla voltam, mert kitaláltam, hogy taktikus leszek, és fennmaradok végig, hogy ne legyen jetlagem. Félholtan végig álldogáltam a végtelenül cikcakozó reptéri karámok között, majd felkentem egy kis rúzst és kedélyesen elcsacsogtam a határőrrel. Szerencsémre szórakoztatta az a történet, hogy elvégeztem egy Organizational Leadership szakot és most szabadúszó illusztrátor vagyok… így nem akadt fenn azon, hogy retúrjegy nélkül léptem be az országba. (…nyugi, nem tervezek itt ragadni. Csak épp honnan tudjam, hogy mikor és hol ér véget a roadtrip?!)
Retró egy menet volt a reptérről haza… Az amerikai bankkártyám egy év alatt elvesztette bennem bizalmát, és régi sim kártyámat szintén aktiválnom kellett volna valahogy, még ha el is találom a pin és puk-kódokat…(de nem). Ezeket a stratégiai bökkenőket már a reptéren felfedeztem, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezen izgassam magam. Lejtettem egy kis életjelet a reptéri wifinek hála, volt nálam 22 dollár és kb ugyanannyi kiló cucc.. és ezzel útnak indultam, keresztül a városon...
Három óra múlva, azaz hajnali 2 körül kopogtattam egy jóbarátom ajtaján, ahova jobb híján emlékezetből kavartam el. (WOW.) Egyedül azon izgultam, hogy ne izguljanak értem túlságosan -- de meg sem lepődtek, hogy megérkeztem.
Én egy kicsit azért igen, így utólag bevallom. De azt is, hogy jól esik néha offline életképességemet tesztelni. Still got it;)
New Yorkban tehát egy barátomnál, illetve 5 korombéli amerikai férfival volt szerencsém pár napot tengni. Annyira jópofa volt egy ilyen legénylakásban landolni… én pontosan az ilyen random életélményekért szeretek útra kelni! Nekik is, úgy tűnt, jól esett a női jelenlét: meglepően sok időt tölthettem az érzelmi világukban, és szerintem nem én kezdeményeztem ezeket a lelkizős beszélgetéseket...
Jókat szórakoztam rajtuk, főleg a végtelenre nyúló döntéshozó folyamatokon… Ötleteltek ezerrel, és érdekes módon, egó-fitoktatás vagy konfliktus egy darab nem volt, csak épp döntés nem született. Pedig olyan kemény témák voltak ezek, mint, hogy hova menjünk brunchra másnap reggel.
New York cityben élni mindig egy egészen sajátos élmény nekem. Mint erről már lejjebb ömlengtem egy sort, mikor tehetem, úgy helyezkedek, hogy természet közelben éljek, hisz ott töltődik fel a lelkem… Épp ezért érdekes volt azt látni, hogy itt ez mennyire nem opció. A “mit csináljunk ma” kérdésre mindig valami evés, ivás, vagy esetleg kulturprogram a válasz. És így is történt, tengtünk-lengtünk az izzasztó Manhattan-i kánikulában, amit csak azért élveztem annyira, mert tudtam, hogy nem tart örökké…
Nagyon szeretem ám New Yorkot, de azért módjával.. Mikor már éppen hálát adtam volna az égnek, hogy nem ebben a forró betonrengetegben kell leélnem az életemet… Estére egy szabadtéri koncertre értünk, egy óriási táncparkettel, melyen mindenhez jutott zene: volt ott tangó, bachata, keringő, chacha, no meg ugye swing… és partnert ezekhez több száz fantasztikus táncosból válogathattam kedvemre. Ez ám az élet!?! Na, onnan már úgy sétáltam haza, hogy az volt bennem: már értem… Ilyen volumenű rendezvényen rég nem voltam, itt pedig ez mindennapos. Lehet, mégis boldog lennék itt?
Úgyhogy megint, illetve még sincs erőteljes véleményem arról, hogy mi a jobb… Néha azt érzem, minél többet utazok, annál kevésbé makacsul vallok bármit.
Izgalmas dolog ez… Magamba szívtam tehát amit lehetett, és most ideje tovaszállni.
Emlékszem, 10 éves lehettem mikor Velencéből indultam haza családi barátokkal. Nagyon elérzékenyültem, hogy ott kell hagynom azt a várost... Észrevette ezt az apuka*, és mielőtt beült volna a volán mögé, hozzám fordult és azt mondta: “Hát nem kell szomorkodni Julcsi. Tekintsd otthonodnak, és gyere vissza minél gyakrabban”.
Ez nagyon megragadt bennem.
Így tekintek már New Yorkra is…
Még jövök. Talán egyszer még be is költözöm ezekhez a fiúkhoz.
De ezt már a repülőről írom (sőt, posztolom… agyam elszáll milyen világban élünk?!) …ahogy szállok át a nyugati partra.
Kezdődjék a roadtrip!
Comments